AZ EMBEREKRŐL

Hisszük, hogy az ember Isten teremtménye: a szó nem elvont, hanem konkrét értelmében. Hisszük, hogy Isten az egész emberiséget egy vérből teremtette: Ádámból, kitől a Földön élt, élő és valaha születendő ember származik.

Ádám bukása miatt a bűn, a halál és a romlottság azonban elhat(ott) minden emberre, illetve a teremtett élő és élettelen világra is.

Hisszük, hogy Isten és Ádám között lévő kapcsolatot a bűn rontotta meg, amely Ádámot és minden leszármazottját elszakította az élő Istentől, a bűn rabszolgájává tette és kiszolgáltatta a halálnak és a kárhozatnak. Éppen ezért Isten ítélete a bűneset és az azutáni vétkek sokasága miatt joggal sújtja a világot.

Ugyanakkor Isten Krisztusban megvalósult megváltói terve arra irányult, hogy a bukott embert megváltsa a sátán hatalma alól – ahová a bűn miatt került – és helyreállítsa Isten és az ember szeretet-közösségét.

Hisszük, hogy Isten a bibliai ószövetség idejében (a választott népe, Izrael számára), majd azt követően a Názáreti Jézus Krisztus eljövetele után is szövetséget ajánl azoknak, akik felé az Ő kegyelme által kijelenti Önmagát. Hisszük, hogy Istennel csakis szövetségi viszonyban lehetséges tartós, kiteljesedő, stabil kapcsolatba kerülni, mely szövetség feltételeit Isten határozza meg. Számunkra, jelen kor emberei számára e szövetség az ÚR Jézus vérének a szövetsége („Újszövetség”), melybe az Evangélium hirdetése nyomán hozzánk érkező Isteni meghívás révén, megtérésünkkel, és újjászületéssel tudunk bekerülni.

Hisszük, hogy azokban, akik hiszik és vallják Jézust, akik részesedtek az újjászületés valóságában és a Szent Szellem megújításában, és akik életükkel bátran és képmutatást nélküli módon törekszenek Isten parancsainak megtartására, különös tekintettel az Isten iránti szeretet „első”-nek és „nagy”-nak, valamint az embertársaink iránti szeretet „második”-nak és „királyi”-nak nevezett parancsolatára, azokban a Szent Szellem tesz bizonyságot az üdvösségükről, és arról, hogy Isten fiaivá lettek. Hisszük, hogy e belső bizonyságot Isten Maga munkálja a hívőkben Jézus Krisztus által, "Aki bölcsességünkké lett Istentől, sőt megigazulásunkká, megszentelődésünkké és váltságunkká".

 

1%

 

adószámunk:

18294334-1-05

 

Köszönjük.

Névnap

2024. október 14. Hétfő
Helén, Heléna

 
A Nap kel 06:13-kor,
nyugszik 16:59-kor.

Holnap
Teréz, Terézia
napja lesz.

Facebook

Oldalainkat 7 vendég és 0 tag böngészi